Hol is kezdjem, hogy minden benne legyen, és mégse kelljen órákat gépelnem, unalomba sodorva magam, hát még téged.. Szóval:

Krosszfildsz, a város szívében a dalszínház és galéria közös képén, a főutcáról látható harminc méterre, de a legszűkebb körúttól is csak másfél sarok. Régóta megvan, társintézmény a Mozart nevű, aszondják kétszázharminc éves kávézó és konditoráj, öltönyöspincér, top szerviz, mitismondjak. Na, úgy néz ez ki, hogy a saroknak a képtár előtti térre néző oldalán van a mozart széles homloka, nyáron temérdek kisasztal: túristamágnes. Ennek a saroknak a másik oldalán van, a főutcáról nyiló kis utcában (http://de.wikipedia.org/wiki/Josef_Mayseder) keskenyebb, de színes arccal a páb, kék alapon piros kenguru, (nyelvhágás: pull out sby - oltani vkit) lelakott faburkolat belül, ja amúgy kint lecsavarozott bárszék/asztal szettek, szóval bent a falakon köbméter szar, krétafirka, pult fölött temérdek papírpénz, köztük kétszázas out of date, font, líra, lej, skandi, ausztrál, puertoricói, vatikáni... Pár neonkenguru, táblák, hogy milyen messze van koala,pub cápa, vagy budi (dunny), műanyag bivalyfej, tévék sporttal, némán, zene, egész jó, ilyesmi. Ez kábé ötven négyzetméter, ahogy belépsz mingyá van egy széles lépcső, minden más attól balra van, közvetlenül. A bár mögött ajtó, ott konyha, a Mozart maga (még a vécé is közös), lépcső irodához, öltözőkhöz, ilyesmi. Na, de a lépcsőn le: balra a véce vendékeknek, jobbra a crossfield inkább étterem része. Fent inkább bár, lent inkább étterem, mostmár csak fent lehet dohányozni, amit amúgy egy ember visz, ott helyszűke miatt is inkább bár. Lent belépsz balra a pult, 8-9 szék, hat kisebb nagyob bárasztal, jobbra hosszabb rész, asztalok, balra jobbra, végén jobbra kisebb helység, a volt lenti dohányzó, oszt annyi. Étlap itallap raj, harminc-sok sör, jó whiskyk és whiskeyk, pár ausztrál bor, pár csavar. Étlapon kenguru, szöcske, krokodil, burgerek, pár steak és vegyestál, töltöttkrumpli, jópofa egyéb kaják, mittomén: grill kenguru, ha nincsen járvány strucc. De a szöcske az sláger gec. Egy hete megetettek velem egyet, meg a héten beleszaladtam egybe, pultnál vendég vett egy szöcske-tálat, ami nyolc izé, krumplipüri sali szósz nacho, hát fantasztikus! Lófaszt, ropogós sós fura izé, nehezen szerethető... Ausztriában csak itt szolgálnak fel bogarat, wow.
Reklám. 

Na, tegnap a keresztmezők kenguru koptatta ösvényein elhordtam pár tálcát, korsót, miegymást. Kedvesek voltak az ottaniak, britek, egy norvég, némi osztrák, skót, egy igazi ausztrál, én, a magyar, és a perifériák. No nem jelentéktelenek, csak a cselekvési terület szélén helyezkednek el, az én perspektívámból. Ma megyek megint, ha ma sem baszom el, mehetek holnap is, és így tovább. Kicsit szigorúbb, mint az Élet, persze egyszerűbb cél szervezi az apparátust, fogadjuk el, hogy ilyen a természete. 

Na, mi is történt, mióta. Baszki, majd egy hete már, hogy lófaszt sem írtam. Nyugodalmas egy hét  volt végtére is. Voltam munkakölcsönzőknél, regisztrálgattam, volt, ahol segítettek,pedig bré voltam, volt, ahol nem segítettek, pedig lett volna miben, de összességében minden pozitív, csak nyomni kell a németet, ezerrel. 
Próbálok fényképezgetni, de nem úgy van ám az, a múltkor is elmentem, és hiába kavirnyáltam két órát a városban, egyszer nem kívánkozott ki a gép a táskából. Pedig olyan szuper ez a fotókamera, akárhogyan is fogjam meg, érzem, hogy anno valaki kurvára tudta, hogy mit csinál.

Fasz vagyok, elfelejtem, hogy pont az a lényeg, hogy folytonosságot produkáljak ebben a kurva blogban, fegyelmezetten, rendszeresen írjak. Ez nem valami önegrecíroztatás, csak a céljaimhoz vezető út egy fontos lépése. Meg kell találnom a narratívámat, és le kell szarnom, hogy éppen van-e kedvem közölni, megnyilatkozni, vagy nincsen, hanem, hogy a folytonosság megvalósítása az, ami valóban visz. Szegény sasz.b.hu -t is hanyagolom, nem néz a poéta sem a papír tükrébe, pedig a szív ugyanúgy ver. 
De legalább a város szuper.

Kibaszott erkölcsi barbárok, rohadt vadon nevelt fattyai a fénynek, metakannibálok csak azt tudják, hogyan vegyék el a születőt, de teremteni nem tudnak, zsigerükben még véltnél is életképtelenebbek. ELNYELNEK.

Elhallgattam a szuper napot, múlt szerdát, mikor jó erővel a városnak mentem,  sokat vaciláltam, hagytam ellenségem a tétovázást erőt gyűjteni, de, csak hogy utána kettőt ihassak a bőrére. "Geri, 26 éve nem mész be azokon a kibaszott kapukon, azért vagy itt, hogy bemenj." Hát bementem, először a mekibe. Gondoltam kérek németül. De mire odajutottam, elfelejtettem, és angolul szólaltam meg. Hi can i have a latte, a cheesburger and an .. applebag. Még röhögni is elfelejtettem az apfeltaschén, réteghumor, mindegy. Na, de szumma szumátra, bementem a helyekre, okosabb lettem, és még munkám is lett. Félműszakban hordom a kengurút az ösztereknek, csodálatos. Meg holnap megyek pakolni, valami szart, bagóért. Nem mintha ez világmegváltás lenne, de rohadjon meg a tömeg és csatlósai, hogy riogat engem, sakkban tart, röghöz köt, ó nem, civilizált: nem köt, marasztal. Kijöttem, és a negyedik helyen, ahol voltam lett munkám, amivel havi hetven órával százötven-ezer forintot kereshetek. Már jobb mint otthon. De a tömeg marasztalt volna. Mert nagy a tehetetlensége. Komolyan, tényleg inkább kiszállok az űrbe.

Most sokat elhallgattam, hát hullámzok, mint minden, mi árad. 

Te néha nem érzed úgy, hogy a dőlt betűs részeket egyszerűen nem éri meg elolvasni?

Hát basszák meg.

Na kérem, jól be voltam fosva. Persze, jól kialudtam magam, nem hagytam csorbulni a motivációm, tegnap nem azonosultam a passzivitással, a tétlenséget nem hagytam magaménak éreznem, csak egy aktuális eszköz volt, hogy pihenjek, testileg, lelkileg. Ma reggel már én ébredtem, ahogy felkeltem, megindult az akarat keringése a testemben, szépen, lassan, minden tíz csepp vérre egy ha jutott.

Tagadnám félig szívesen, hogy nem volt kő kemény lelkiismeret-furdalás a gyomromban, mindig ott érzem azt, ami a húsomba mar, hatott is, bosszantott is, összezilált. Hát botló léptem szegény vállam az ág felé terelte, hogy húzza, de bennem újkori ösztönöm a tenni akarás védelmében inkább a még érzékeny jobbomra helyezte minden súlyom, jobbomra, amin pihenni nyugszom, és most mégis rögös utat jár. A jobbom az kötődés, az otthon, a támasztó, balom az lendület, a tett, a lépő láb. 

Összekaptam hát a fräuleinnal, a vacakon, tök felesleges tárgyak és szavak szépen ledolgozták, hogy két deficites hangulat meglássa egymásban a táplálékot. Na, persze az idő eltelt, a nap kisütött, sajna csak képletesen, mindketten feltöltöttük magunkat, én bántam, ő kedves volt, játszma szagú arány, de jó a hangulat. Volt itt kuki két napja, jól megvoltunk, bénáztunk a szeren, szöszmötöltünk éjszaka, hazaért a gazdi, és há kimondom: jól összeröhögtek azok is egymással, meg hárman is, én örültem a hangulatnak. Im a moodjockey motherfucker. Szóval ilyen most az emberélet. 

Hát, a tegnapi eredményeimből nem baszunk be, de ezt még elnézem magamnak. Befejeztem a csodálatos bankszámlám megnyitását, még délelőtt, Monika Petru, hommage du frommage, örök megbecsülés sok sajtal ennek a negyvenes főnixnek, ki leány éveinek bájának hamvaiból feltámadt a menopauza kapujában, hát, remélem átengedik a világ vámosai, boldogan néz majd vissza bárhonnan. Adott kávét, és rávilágított az ütemezett megtakarítás hatalmas előnyeire, hogy így úgy ütemezve az ilyen olyan lekötéseket kiszámíthatóbbá tehetem, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a bankom emberszámba vegyen. Ezt lássuk be, jó tudni, ha az ember együtt szeretne működni a pénzintézetekkel. Ó, hát az én terveimben szerepel hosszútávon kölcsönhatás, megbecsülöm. Az őszinteség látszatát fenntartandó meg kell valljam, valójában nem Monika világított rá erre a fontos összefüggésre, de (költői kép következik) ahogyan terelgette szavainak fényével tekintetem elmém ezen a napon megnyitott terében, a bank, a pénzem és a kamatok díszletein felsejlő leendő árnyaim rajzát nem verte vissza e patyomkin karnevál. Hát mert nem is volt elem a lámpájában, csak lámpák villantak ritmusra a díszletbe rejtve. De nem baj, mind a ketten azzal tértünk haza, hogy megcselekedtük amit kell, ő mindent megtett, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsa, én pedig lavírozva a modern városi élet hullámain ma is fenntartottam a világképem. Majd nem.

Lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy a saját fejlesztésű életvezetésem a hagyományos modellt követő környezetem számára kiszámítható legyen, ezzel csapdába csalom magam.. Másfelől, logikai feladvány: ha egy legitim hatalmi rendszer működésének effektív szervezete az intézmény manifeszt szerepei helyett informális szervezetben a látenciában működik, a hatalomgyakorlás formális szervezetbe történő visszavezetése a legitim rendszer hatalomkoncentrációjának gyakorlatát követi-e? Fidesz-kérdés. Ismétlem, nincs és nem is volt Fidesz-kérdés! Főleg nem itt unteralpen.. 

Esti órákban már elszállingózik az analitikus szellem, nincs az a tiszta fejem, ami ne futná ki magát minden nap... Csak dicsérni tudom ezeket a szláv németeket, hát nem elég, hogy az ember bankszámlát csinál, tudva, hogy a lehető legkevesebb pénzt akarja a banknak adni, szétkínálják kávéval, kinyalják a seggét, és tényleg, valóban úgy éreztetik, hogy ha én nem náluk nyitok fiókot, akkor lehet, hogy az univerzum kiszárad. Szóval nagyon fontos ügyfél vagyok, nekem meg a bankom az első. Mármint Erste.

Hát a másnap az itt is kiszikkasztja az agyat, hiába az Alpokról lehömpölygő üde égi lég, de, bár nem hittem a lánynak, mert azt hittem, csak mentegeti magát, ez a város tényleg ügyesen, rutinosan kezeli a züllöttségnek tegnap meglépett polgári fokát: szemérmetlen. De cukik ezek a nyugateurópaiak, mint a télapó manócskái szorgoskodnak, kedveskednek egymáskörül ... bár itt is megvannak az orkok, scheiss darüber, oderwas.

Beszarsz: az hogy én hülye vagyok, egy dolog, nem nézem meg hova megy a busz, mintha mindnek ugyanott kéne kidobálnia a kis utasait, csak mint Tápiószüttyőn, elnéztem, elhiszem. De, hogy itt a lánynak milyet szól az élete: valami boldogtalan kurvának elrabolt sosem becsült szarba se vett magyar lepukkant asszony(sic!) pont az ő kocsmájához vetődik el segítséget kérni, ez meg persze pont versenyt ivott, de így csak jobban lobogott, hogy tegyen valamit ezért a kisajtolt darabemberért.Tesz, rendőrt hív, kapcsolatot teremt, rendőrt tegezve fenyít, hogy látja, hogy nyomorult a tetem, de akkor is ember, becsüljék hát úgy, entschuldigen sie mir bitte! Túl a drámán, iszik, hogy felengedjen. Jönnek a rendőrök, hogy Sie wissen die Magyarkurva? Hát persze, második felvonás, fohász, dráma, csatajelenet, kis utazás a hatalommal: elvitték segíteni, ami csoda  tizenhárom snapsz után, de vissza is vitték. Le kellett öblíteni a stresszt, vodkával, az is víz, csak haladóknak. Sikeresen zár a kupi, elmentek a betegek, lehet pakolni, és nyugodtan inni kollégák belső körében. Mikor hallgattam,már rázni sem tudtam a fejem, annyi shootot kapott be: baszki, mégiscsak egy kicsi nő, aki úgy táplálkozik mint egy gólem. Mindegy neki, csak tömítsen, akkor is ha szar. Nincs is már mája, időnként lenyel egy sikás viledát, als méregtelenítés.. Erre jöttem én, buszos kálváriámmal; de legalább a főnöke volt annyira észnél, hogy főzött neki egy kávét, és haza hajtotta. Mondom, én ekkor forgattam meg ebben a bécsi városban, nem örült neki, és el is mondta, meghallgattam. Eljutunk a bázisra, cuki kis alaptábor, klasszicista bérhodály cirádákkal, belmagasság sztratoszféra, jól elosztott kéró, jó helyen. Mondja: elmegy fürdeni. "Basszameg, miért nincs rajtam bugyi?""Volt, mikor elindultál?""Volt hát.""De tudod, hogy kivel dugtál?""Bazmeg, nem dugtam, szerintem senkivel. Akivel tudtam volna nem volt ott, aki ott volt, áá, az nem, talán a csaj, de azt sem hiszem. Mondjuk ott volt az exem is, meg is kérdezem, hátha. Az mondjuk nem lenne baj. De hát csak érezném..""Lehet, hogy beszartál egy picit, és azért vetted le. Azt hitted, hogy puki lesz, jól rátóltál, de persze ott volt a keménymag.., nem lehet?""De akkor hol a bugyi?""Kidobtad, mert szaros volt""Azt a bugyit sosem." Szóval ncis miniben, renkonstruálnánk az estét, a bugyi nagyon gyanús, persze utóbb felmerült, hogy nem is volt bugyi, de sajna a szennyesben sem volt. Nem elég, hogy a pina már önálló életet él, lemászik a fáról a bugyi is, beszarok. De mentse meg a város becsületét, odapörköl Bécs, hogy még ezekből a fél méteres falakból ha be is szűrődik valami a fészekbe, az klasszikus zene. Nem ám négynegyedes sujtás, nemnem. Kúltúrzománc: fényes, ropogós, bevonz mint a molylepkét a monitor.

Holnap megy a busz a sógorékhoz, kicsit izgulok, hogy milyen lesz a ház, a társaság, tetszünk-e majd egymásnak: mégiscsak sokáig maradok.