Na kérem, jól be voltam fosva. Persze, jól kialudtam magam, nem hagytam csorbulni a motivációm, tegnap nem azonosultam a passzivitással, a tétlenséget nem hagytam magaménak éreznem, csak egy aktuális eszköz volt, hogy pihenjek, testileg, lelkileg. Ma reggel már én ébredtem, ahogy felkeltem, megindult az akarat keringése a testemben, szépen, lassan, minden tíz csepp vérre egy ha jutott.

Tagadnám félig szívesen, hogy nem volt kő kemény lelkiismeret-furdalás a gyomromban, mindig ott érzem azt, ami a húsomba mar, hatott is, bosszantott is, összezilált. Hát botló léptem szegény vállam az ág felé terelte, hogy húzza, de bennem újkori ösztönöm a tenni akarás védelmében inkább a még érzékeny jobbomra helyezte minden súlyom, jobbomra, amin pihenni nyugszom, és most mégis rögös utat jár. A jobbom az kötődés, az otthon, a támasztó, balom az lendület, a tett, a lépő láb. 

Összekaptam hát a fräuleinnal, a vacakon, tök felesleges tárgyak és szavak szépen ledolgozták, hogy két deficites hangulat meglássa egymásban a táplálékot. Na, persze az idő eltelt, a nap kisütött, sajna csak képletesen, mindketten feltöltöttük magunkat, én bántam, ő kedves volt, játszma szagú arány, de jó a hangulat. Volt itt kuki két napja, jól megvoltunk, bénáztunk a szeren, szöszmötöltünk éjszaka, hazaért a gazdi, és há kimondom: jól összeröhögtek azok is egymással, meg hárman is, én örültem a hangulatnak. Im a moodjockey motherfucker. Szóval ilyen most az emberélet. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.